Hírek
2013. Június 06. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mno.hu
Zöld úton az Audi: hibrid A3 és hidrogénes A7 jön

Az Audi jelentős összegeket fektet be különféle „tiszta” hajtási technológiák fejlesztésébe. A hírek szerint például Ingolstadtban már gőzerővel fejlesztenek a mérnökök egy üzemanyagcellás A7-et, ám talán még érdekesebb, hogy jövőre állítólag megérkezik a kereskedésekbe a konnektorról is tölthető, hibrid A3.
A hibrid A3 Európában körülbelül 11-12 millió forint közötti indulóáron startolhat – különben magyarországi forgalmazásra is számíthatunk. A puttonyos (Sportback) A3 e-tron koncepcióként első ízben az idei Genfi Autószalonon debütált, a prototípus számadatai pedig igazán meggyőzőek voltak. Esetében a hajtáslánc magját egy benzinmotor képezi: jelen esetben a konszern jól ismert, takarékos 1,4 literes turbófeltöltésű TFSI erőforrásáról beszélhetünk, amely az A3 e-tron motorházteteje alatt 150 lóerőt (250 Nm) produkál.
De hibrid típusról lévén szó ez persze még közel sem minden, hiszen a belső égésű egységet egy 102 lovas (330 Nm) villanymotor támogatja, a rendszerteljesítmény pedig igazán tisztességes 204 lóerő, amihez 350 Nm-es maximális együttes nyomaték társul. Az elektromotor a jelentősen átdolgozott, hatfokozatú dupla kuplungos S-tronic automataváltó elé került beépítésre, így egy párhuzamos hibridrendszerről beszélhetünk. A tekintélyes erő már-már egészen sportos, 7,6 szekundumos 0-100 km/h-s sprintidőre és 222 km/h-s végsebességre elegendő, vagyis az A3 menetteljesítményei nagyjából a 180 lóerős, benzines A3 Sportback 1.8 TFSI kivitelével egyeznek meg. Bár utóbbi hajtáslánccal az autó lényegesen könnyebb a konnektorról is tölthető hibridvariánsnál, a benzines-elektromos e-tron a gyári adatok szerint döbbenetesen alacsony, 1,5 literes EU ciklus szerint mért átlagfogyasztásra képes, széndioxid-kibocsátása pedig így mindössze 35 gramm kilométerenként.
A jövőbemutató technikával felvértezett Audi természetesen teljesen elektromos módban is használható (az úgynevezett „EV-üzemmód” mellett pusztán benzines és „együttes” üzemmód is akad), s ilyenkor a 8,8 kWh kapacitású akkumulátorok akár az otthoni hálózatról történő teljes feltöltése esetén – ami úgy négy órát vesz igénybe – akár 50 kilométer is megtehető zéró emisszióval; elektromos hajtással különben maximum 130 km/h-s sebességgel haladhatunk. A teljes hatótáv a gyártó szerint állítólag 885 km, és ha kifogy a szufla az akkuból, tankolás után benzinnel bármeddig elmehetünk. Az Audi mérnökei szerint az A3 e-tron megjelenésekor a konnektorról is tölthető hibridmodellek mércéje lesz.
Az üzemanyagcellás A7-re visszatérve: az Audi technikai igazgatója, Wolfgang Dürheimer Úr a nagynevű, brit Autocar magazin újságíróinak mesélt a típusról, egyelőre csak dióhéjban. A tesztelések állítólag még idén augusztusban megkezdődnek, és állítólag rendkívül fejlett technikai megoldásokra számíthatunk. A működést röviden úgy kell elképzelni, hogy az üzemanyagcellák elektromosságot és hőt termelnek egy elektrokémiai reakció lezajlása közben, az A7 esetében hidrogén és oxigén felhasználásával, a reakció melléktermékeként pedig víz keletkezik, így igazán tiszta megoldásról beszélhetünk.
A hiányos infrastruktúra miatt (nagyon kevés a Hidrogénkút) vélhetően a jövő zenéje a technológia szériagyártásba kerülése, de a gyártók szerint a jövő egyik vezető megoldását tisztelhetjük az üzemanyagcellás megoldások személyében. Az Audi 2009-ben már ismerkedett a hidrogénes meghajtással az Audi A5 HFC személyében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.