Hírek
2017. Szeptember 24. 18:41, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség új elnöke

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vasárnapi rendkívüli közgyűlésén Wladár Sándort választották a szervezet elnökének.
Az 1980-as, moszkvai olimpián 200 méter háton aranyérmes sportvezető - visszalépések nyomán - egyedüli jelölt volt a posztra, a küldöttek pedig 143 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett szavaztak bizalmat neki.
A közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján az új elnök "hatalmas és megtisztelő" feladatnak nevezte a megbízatást. Hangsúlyozta, hogy nem a múltról kell beszélni, a széthúzásról, hanem tabula rasát kell csinálni.
"Mindenki tiszta lappal indul, sok munka, összefogás, és leginkább alázat kell" - mondta, majd azt is célnak nevezte, hogy elérjék: a sajtóban megjelenő hírek ezentúl ne a sportágat mérgező ellentétekről, hanem az úszók sikereiről, eredményeiről szóljanak.
Bejelentette továbbá, hogy elnöki tanácsadónak kérte fel a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamást, aki ezt elfogadta.
A MÚSZ elnöki széke azután vált üressé, hogy a szeptember elsején tartott rendkívüli közgyűlésen a tagok visszahívták Bienerth Gusztávot.
Az 54 éves Wladáron kívül - aki 2001 óta a Jövő SC igazgatója - eredetileg további négyen pályáztak a MÚSZ-elnöki posztra. Czene Attila olimpiai bajnok úszó azonban írásban korábban közölte, hogy visszalép, két klubelnök, Hornyák Viktor és Tóth István a fórumon jelezte, hogy visszavonja jelentkezését, a sportágon kívülről érkező Horváth Gergely Domonkost pedig nem vette fel a listára a közgyűlés.
A tanácskozás első órája ügyrendi kérdések taglalásával telt, majd felforrósodott a hangulat, miután Hornyák szóváltásba keveredett a levezető elnöki tisztet ellátó Sándor Elek jogásszal. Az akkor még elnökjelölt Hornyák szabálytalanságokra hivatkozva a közgyűlés felfüggesztését indítványozta, meglehetősen emelt hangon, sőt, teátrális mozdulattal egy bilincset dobott a levezető elnök elé az asztalra. A felhorgadó indulatokat az olimpiai ezüstérmes úszóból lett sportállamtitkár, Szabó Tünde csillapította le, aki beszédével békésebb mederbe terelte a közgyűlést. Az államtitkár figyelmeztetett rá, hogy az utóbbi időszak történései, a meg nem értés, a negatív visszhangok, a viták beárnyékolták a sportág világraszóló eredményeit, így a nyári magyarországi vizes vb sikerét. Szabó Tünde úgy fogalmazott: "Fontos ez a nap, a magyar úszósport jövőjéről van szó, és a küldöttek elérhetik, hogy ismét a szakmai munka kerüljön középpontba."
A szavazáskor az elnök mellett más tisztségviselőket is megválasztottak: a MÚSZ főtitkára a korábbi magyar bajnok Batházi István, a szakmai alelnök Turi György mesteredző, általános alelnök pedig Becsky András lett.
Az elnökségbe bekerült még: Bodrogi Viktor, Gyepes Ádám, Gyurta Dániel, Kovács Ottó, Markovits László, Molnár Mihály, Pass Ferenc, Rákosfalvy Zoltán, Rózsa Norbert, Szentpáli Gábor, Török Enikő és Verrasztó Zoltán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.