Hírek
2024. Június 24. 12:24, hétfő |
Bulvár
Forrás: MTI
Varga sérülésével foglalkoznak a német lapok

Elsősorban a súlyos sérüléseket szenvedő Varga Barnabás esetével és állapotával foglalkozott a helyi sajtó a németországi labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának vasárnap esti mérkőzése után.
Csoboth Kevin 100. percben szerzett gólja azt jelentette, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a harmadik helyen végez a házigazdákat és a svájciakat is felvonultató négyesben, így még megvan az esélye arra, hogy továbbjusson.
A német sajtó ugyanakkor elsősorban a mérkőzés 68. percében történtekkel foglalkozott. Vargát egy középre ívelt szabadrúgásnál a skót kapus, Angus Gunn "letarolta", aminek következtében a Ferencváros csatára eszméletlenül terült el a földön. Később kiderült, a 29 éves futballista arccsontja több helyen eltört, agyrázkódást szenvedett, kórházba vitték és műteni kell, az Eb-n pedig a magyarok továbbjutása esetén sem szerepelhet már.
A Bild című napilap a beszámolójában a válogatott csapatkapitányától, Szoboszlai Dominiktól idézett, melyben a Liverpool légiósa azt kifogásolta, hogy a segítség lassan érkezett a pályára.
"Mindenki láthatta, hogy nagyon nagy a baj. Ilyen esetekben a másodpercek is számítanak, és bár nincs erre ráhatásom, de valamit muszáj lesz változtatni. Gyorsabban kell reagálni, sokkal gyorsabban, mert pontosan tudjuk, hogy egy ilyen helyzetben minden másodpercnek jelentősége van" - idézték Szoboszlaitól.
A Süddeutsche Zeitung terjedelmes tudósítást közölt a magyar-skót találkozóról, melyben Varga esete mellett elsősorban a hajrában és a ráadásban történteket részletezték, kiemelve, hogy Skócia elbúcsúzott a kontinenstornától, Magyarország pedig még reménykedhet a nyolcaddöntőbe kerülésben.
A Die Zeit szinte kizárólag a Varga Barnabás sérülésével járó esetet részletezte, ugyancsak idézte Szoboszlait, valamint kiemelte, hogy a magyar játékosok szurkolókkal közös ünneplésekor a Ferencváros csatárának 19-es számú meze "volt a középpontban".
A Die Welt drámai mérkőzésről írt a beszámolójában, egyfelől azért, mert a magyarok a 100. percben rúgott góllal szerezték meg a három pontot, másfelől pedig azért, mert a 68. percben az Eb-n addigi egyetlen góljukat szerző Vargát veszítették el súlyos arcsérülés miatt.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar válogatott Németországban légióskodó játékosainak, így Sallai Rolandnak, Willi Orbánnak, Gulácsi Péternek, valamint Szalai Attilának a közösségi médiaoldalakra elhelyezett posztjait idézte, de kitért rá, hogy többek között a francia válogatott sztárfutballista, Antoine Griezmann is jobbulást kívánt a megsérült magyar támadónak.
A csoportkör végén az első két helyezettek mellett hatból a négy legjobb harmadik jut tovább. A magyarok három ponttal és mínusz hármas gólkülönbséggel állnak, legkorábban kedden, legkésőbb szerdán derül ki, hogy ez elég-e a továbbjutáshoz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.
2025. Április 10. 07:12, csütörtök | Bulvár
Április végén rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig fesztivált Veszprémben
Április 24. és 27. között rendezik meg a VIII. Lélektől-Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját Veszprémben.