Hírek
2018. Május 27. 07:27, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Vádat emelnek az országot járó maszkos betörő ellen
Vádemelést javasolnak azzal a 35 éves férfival szemben a debreceni nyomozók, aki a megalapozott gyanú szerint országszerte követett el bűncselekményeket.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 27 rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy ceglédi lakossal szemben.
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2017. november 10-én arról, hogy Debrecen, Tessedik Sámuel utcai ingatlanjába az éjszaka folyamán betörtek és ékszereket, valamint készpénzt vittek el. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek. Ezt követően a debreceni nyomozók 2017. november 21-én igazoltattak egy férfit a betörés helyszínéhez közeli utcában, aki zavartan viselkedett és kitérő válaszokat adott a feltett kérdésekre, valamint a személyautójában talált símaszkokkal, késsel és más egyéb szerszámokkal sem tudott elszámolni. A rendőrök előállították K. Róbertet a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A 35 éves férfi beismerős vallomást tett. A Debreceni Járásbíróság az eljárás jelenlegi szakaszában elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
A nyomozó hatóság a gyanúsítottal szemben folytatott büntetőeljárást május 25-én befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészség részére.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Letartóztatták a 24.hu főszerkesztőjét megtámadó férfit
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
