Hírek
2017. Február 12. 05:00, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: mti
Többször megszúrta alvó partnerét egy fiatal nő
Emberölés kísérlete miatt folytat eljárást a rendőrség egy fiatal nő ellen, aki a gyanú szerint többször megszúrt egy alvó férfit Egerágon.
A gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezéséről szombaton döntött jogerősen a Pécsi Járásbíróság - közölte az MTI-vel Barkaszi Attila, a Pécsi Törvényszék szóvivője.
Kiemelte: a nő a hatóság szerint előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére követte el a bűncselekményt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a nő tavaly egy internetes közösségi oldalon ismerte meg a sértettet. Tavaly augusztusban először a saját, másnap pedig a férfi egerági lakóhelyén találkozott vele. Aznap hajnalban az ágyában alvó férfit négyszer megszúrta a felsőtestén - ismertette.
Barkaszi Attila hangsúlyozta: az egyik sérülés akár a férfi halálát is okozhatta volna, de azt a gyors orvosi segítség elhárította.
A szóvivő az MTI érdeklődésére elmondta, a rendőrség még az elkövetés napján eljárást indított a nő ellen, de akkor még súlyos testi sértés miatt. A napokban azonban megváltoztatták a bűncselekmény minősítését, és ezért döntött szombaton a bíróság a gyanúsított előzetes letartóztatásáról.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Letartóztatták a 24.hu főszerkesztőjét megtámadó férfit
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
