Hírek
2018. Március 21. 12:35, szerda |
Belföld
Forrás: police.hu
Több száz gumit akartak elégetni az erdőben

Több száz gumiabroncsot akart elégetni három férfi Pécsbagota külterületén az erdőben.
Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 35 éves hosszúhetényi, valamint egy 22 éves győri, és egy 21 éves ligeti férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a 35 éves férfi és társai január 16. és január 19. között jogszerűen hajtottak végre fakitermelést Pécsbagota külterületén az erdőben, azonban a fel nem használt faanyagot úgy semmisítették meg, hogy azt használt gumiabroncsokra helyezték, majd meggyújtották.
A férfi a faágak elégetéséhez körülbelül 500 gumiabroncsot vásárolt, majd szállított társaival az erdőbe. A rendőrök a három férfit január 19-én elfogták, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során mindhárman beismerték tettüket. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a használt gumiabroncsok veszélyes hulladéknak minősülnek, és égetésük során mérgező anyagok szabadulnak fel.
A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a Szigetvári Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.