Hírek
2011. December 11. 07:25, vasárnap |
Bulvár
Forrás: InfoGyőr/RTL Klub
Tarány Tamás esett ki az X-Faktorból - VIDEÓ

Kedvenc dalaikkal léptek fel szombat este az X-Faktor versenyzői, plusz a mentorok kedvenc számait is előadták az adás folyamán.
Párbaj nélkül végül Baricz Gergő és Kocsis Tibor jutott tovább, Tarány Tamásnak és Muri Enikőnek kellett összecsapnia.
Tarány Tamás párbajdalát hallhattuk először. Cserháti Zsuzsa - Elfelejtett dal című nótájával kűzdött a benn maradásét, kisebb bakival. Muri Enikő Christina Aguilera - Young girl don't cry című dalával párbajozott.
Malek Miklós értékelte először a párbajozók teljesítményét. Enikőnek azt mondta, hogy megérdemelte, hogy eddig eljutott. Tamást a saját "gyermekének" hívta, és a baki miatt emberinek nevezte őt. Enikőt küldte haza. Feró is azt mondta, hogy Tamás hibája emberi, de Enikő lírai énje jobban tetszett neki, és a lány az ő mentoráltja, így Tamást küldte haza. Keresztes Ildikónak egyik sem tetszett, hiszen Enikő nem énekelt tiszta szívből szerinte, Tamásnak pedig őstehetsége van, bár a párbajdal alatt nem jött ki belőle az a plusz amit a mentor várt. Ildikó Tamást küldte haza. Geszti Péter mindkét versenyzőt elképesztőnek tartja, bár Enikő profibb, Tamás érdekesebb volt számára, Tamás szíven"rúgta" a produkciójával. Geszti Péter Enikőt küldte haza. Így borítékot kellett bontani.
A nézők úgy döntöttek, hogy Tarány Tamásnak kell haza mennie. Muri Enikő a Döntőbe jutott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:42, szerda | Bulvár
Hamarosan a mozikban az Ákos portréfilm
Október 16-án mutatják be a hazai mozik Kovács Ákos énekes-dalszerző életéről szóló Ember maradj - Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilmet.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár
Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára
Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét
2025. Szeptember 07. 08:44, vasárnap | Bulvár
A legígéretesebb fiatal színésznek járó díjat nyerte el Velencében Enyedi Ildikó filmjének szereplője
A legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat nyerte el a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének szereplője, Luna Wedler svájci színésző.
2025. Szeptember 06. 09:10, szombat | Bulvár
Négy díjat nyert Velencében Enyedi Ildikó filmje, a Csendes barát
A világpremierje napján, pénteken egyből négy díjat Enyedi Ildikó filmje, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Csendes barát a 82. Velencei Filmfesztiválon - közölte a filmintézet pénteken az MTI-vel.