Hírek
2025. Augusztus 06. 07:37, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Soltész Miklós: támogatta a kormány a református egyház balatonfenyvesi gyermektáborának felújítását

Támogatjuk, erősítjük az ilyen jellegű közösségeket, mert ez biztosítja nemzetünk és a világunk megmaradását" - mondta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Balatonfenyvesen a Magyarországi Református Egyház Bárka táborában, ahol felavatták a Miniszterelnökség támogatásából megvalósult beruházásokat.
Soltész Miklós hangsúlyozta, a sok tanítás, közösségi élmény, amit az ilyen táborokban megtapasztalnak a gyerekek, ivódik, később kereszténységük alapja lesz. Itt a gyerekek minden perce ki van töltve tartalmas és értékes programokkal. Minden perc, óra és nap a Jóistenhez vezet - fogalmazott.
Beszélt arról, hogy a demokratikus világrend előretörésével háttérbe akarják szorítani azt a tanítást és értéket, amelyet az egyházak és leginkább a krisztusi tanítás ad. "De mi mégis itt vagyunk!" - tette hozzá.
Megköszönte a tábor dolgozóinak és önkénteseinek, hogy a reggeli áhítat nyitóelőadásában a kánai menyegző történetét, Jézus nyilvánosságra lépésének első helyszínét idézték fel a 160 táborozó gyerek előtt. Jézus a szentírások szerinti első csodatételével azt üzente, hogy fontos neki a család, a fiatalok, a hagyomány, a gyermekszületés és a vidámság - emelte ki az államtitkár.
Hangsúlyozta, azért is támogatja a kormány az ilyen egyházi táborokat szerte a Kárpát-medencében, mert ott a gyerekek megtanulják elfogadni sérült társaikat. Itt olyan értékeket kapnak hiten, játékokon, közösségen, vidámságon és örömön keresztül, ami a társadalmat építi
- fogalmazott.
A Miniszterelnökség ebben az évben 80 millió forinttal támogatta a református egyház fejlesztéseit és táborait. A Bárka táborban, amely a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok integrációját és fejlődését szolgálja, a támogatásából megújultak a tábor fürdőszobái, párakapu, napvitorla és ivókutak létesültek. Hatósági engedéllyel új stég épült, amely megteremti a vízparti tábor közvetlen kapcsolatát a Balatonnal, lehetővé téve a gyerekek számára a védett és biztonságos strandolást - hangzott el a táborban rendezett sajtótájékoztatón.
Kósa Mónika, a Református Pályázati és Beruházási Szolgálat főigazgatója elmondta, 2018-ban indult el a Bárka tábor, amely az elmúlt években a magyar református egyház legnagyobb esélyteremtő programjává nőtte ki magát. Több mint 7 ezer gyermek, köztük többszörösen hátrányos helyzetű és nevelési igényűek, valamint siket- és nagyothallók nyaralhattak eddig a Balatonnál.
Idén 4 turnusban közel 700 gyermeket táboroztatnak. A gyerekek gyülekezetekből, református intézményekből, tanodákból, vagy nevelőszülői hálózatból érkeznek. A hátrányos helyzetű gyerekek 40, a sajátos nevelési igényű gyerek mintegy 10 százalékát teszik ki a táborozóknak.
"A Bárka tábor nem csupán egy nyári tábor, hanem annál sokkal több, lehetőség és küldetés, ami a gyermekekért és közösségeink megerősítésért jött létre" - fogalmazott a főigazgató.
Beszélt arról is, hogy a tábori élet szerves részét képezik az áhítatok, egyéb hitéleti alkalmak, élménypedagógiai programok. Kiemelte, hogy a felnőtt munkatársaknak, sok esetben korábbi táborozóból lett fiatal önkénteseknek is szól a misszió. A tapasztaltok szerint a tábor sok fiatal pályaválasztására is hatással van - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.