Városlista
2025. április 19, szombat - Emma

Hírek

2016. Február 04. 15:11, csütörtök | Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:

Népirtás az Iszlám Állam rémtettei

Népirtás az Iszlám Állam rémtettei

Népirtásnak minősítették az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek a közel-keleti etnikai és vallási kisebbségek ellen elkövetett rémtetteit az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén.

Az EP-képviselők nagy többsége által elfogadott határozat azonnali cselekvésre szólítja fel a nemzetközi közösséget az életveszélyben lévők védelme érdekében.

A törvényhozók határozottan elítélték a főként Irakban és Szíriában tevékenykedő terrormilíciát, a keresztények, jazidik, türkmének, síiták és más kisebbségek ellen elkövetett súlyos bűntetteket. Ezen jogsértések háborús és emberiesség elleni bűncselekményeknek, népirtásnak számítanak - olvasható az elfogadott szövegben.

A dokumentum olyan törvények elfogadására szólítja fel az Európai Unió tagországait, amelyek megakadályozzák, hogy állampolgáraik csatlakozzanak az IÁ-hoz, és amelyek értelmében mihamarabb bíróság elé állítják azokat, akik ezt mégis megteszik.

A szavazást követően a határozat egyik kezdeményezője, Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő hangsúlyozta, a dokumentum "elfogadása fontos állomás a terroristák elleni küzdelemben, amelyet nagyon hamar helyszíni cselekvésnek is követnie kell az üldözött közösségek megtartása érdekében".

A politikus elmondta: a fenyegetett közösségek legfőbb érdeke, hogy szülőföldjükön vagy a térségben éljenek és boldoguljanak, Európának ezért sokkal többet kell tennie a helyben maradás elősegítésére és az elvándorlás csökkentésére, mivel ez az őshonos kisebbségek érdeke is. "Ha megkésve is, de a jelek szerint mára Európa is kezdi felismerni a helyszíni segítségnyújtás mindent megelőző fontosságát" - tette hozzá a képviselő.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 19. 08:32, szombat | Külföld

Trump arról beszélt, hogy fel is hagyhat USA az ukrajnai béketörekvéseivel

Trump: az Egyesült Államok felhagyhat az ukrajnai béketörekvéssel, ám jelenleg lát \"lelkesedést\" a háború lezárására

2025. Április 18. 09:43, péntek | Külföld

Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást

Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást – közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.

2025. Április 17. 07:44, csütörtök | Külföld

Egy politikai múlttal nem rendelkező orvos lett Szerbia új miniszterelnöke

Megválasztotta Szerbia új kormányát az ország parlamentje szerdán, az új miniszterelnök a politikai múlttal nem rendelkező Djuro Macut endokrinológus lett.

2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld

Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne

Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne