Hírek
2011. Július 28. 07:13, csütörtök |
Külföld
Forrás: HírTV
Nem törődtek a túlélők felkutatásával
A kínai sajtó vasúti- és rendőrségi vezetők felelősségre vonását követeli a hétvégi vasúti tömegszerencsétlenség után. A roncsokat megpróbálták elásni, hogy megakadályozzák az utólagos vizsgálatokat.
Csak a kínai sajtó és az egyre dühösebb internetezők nyomására lett ügy lett a 39 halottat követelő szombati vasúti szerencsétlenségből. Két gyorsvonat rohant egymásnak 160 kilométer per órás sebességgel egy hídon. Két kocsi a folyópartra zuhant. Az üzemeltető feleslegesnek ítélte a baleset kivizsgálását, és elkezdte beásni a roncsokat a földbe. A televíziós felvételek láttán a kormány leállíttatta az esetleges személyi felelősség elfedésének kísérletét.
- Azt az utasítást kaptuk, hogy mégis csomagoljunk be és szállítsunk el 6 kocsit, hogy meg lehessen vizsgálni őket - mondta az egyik munkás.
A sajtó úgy tudja: a vonalon minden vészjelző-berendezést kikapcsoltak, így a két mozdonyvezető nem tudta, hogy ugyanazon a sínpáron haladnak. A szerencsétlenséggel kezdetben a hatóságok se foglalkoztak. Az első egységek két órával a riasztás után indultak csak el a helyszínre, túlélőket nem kerestek, csak az eszméletüknél lévő sérülteket látták el. Az egyik 2 és fél éves kislányt véletlenül találták meg 24 órával később a roncsok között.
- A kislány lábában helyreállt a vérkeringés, valószínűleg nem kell levágni. Ettől függetlenül a sebek nagyon elfertőződtek, mert sokáig nem látták el őket - mondta a kislány orvosa.
A kínai rendőrségnek nehéz hete van. A helyi sajtó feltárt egy másik esetet is. Az egyenruhások azért vertek halálra egy mozgáskorlátozott gyümölcsárust, mert lejárt a termelői igazolványa. (rá)
hírTV
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
