Hírek
2012. Március 23. 14:07, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress
Milliárdokat kaszálhatnak a közjegyzők a devizahiteleseken

Akár hatmilliárd forint bevételt jelenthet a közjegyzőknek és ugyanekkora többletkiadást a bankoknak, ha az árfolyamgát szerződésmódosításait közjegyzői okiratba kell foglalni - írja a Napi Gazdaság.
Egyelőre még nem lefutott kérdés, hogy az átszerződésnél szükség lesz-e közjegyzői közreműködésre.
A parlament elfogadta, hogy a korábban már árfolyamgát-szerződést kötött ügyfeleknél az átszerződést nem kell ismét közjegyzői okiratba foglalni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azt közölte, hamarosan kialakítja álláspontját minderről. A bankok és a közjegyzők tavaly nyáron 15 ezer forintos díjban állapodtak meg, és a várakozások szerint az idén akár több mint 400 ezer hitelszerződést kell módosítani.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szerint a törvényi szabályozás aggályos, mivel az egyik szerződő fél által magánokiratban a másikra erőltetett feltételek kikényszerítéséhez biztosítaná az állami kényszert − mindezt a közokirat garanciái nélkül. Szakértők ugyanakkor arra emlékeztetnek, hogy a módosítás az ügyfél érdekében történik. A végrehajthatóság feltételeit az eredeti szerződés közokirati formában tartalmazta, a törvény pedig kimondhatná, hogy a bank csak akkor kérheti a szerződés végrehajtási záradékolását, ha a módosult szerződés megfelel az előírásoknak.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:28, kedd | Belföld
Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon
Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.
2025. Szeptember 09. 07:25, kedd | Belföld
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését
2025. Szeptember 08. 07:13, hétfő | Belföld
Hegyi Zsolt: a MÁV-csoport jobban teljesített az idei főszezonban, mint a tavalyiban
2025. Szeptember 08. 07:07, hétfő | Belföld
Orbán Viktor: nemzeti konzultáció indul
A Tisza párt állítólagos adóemelési tervéről tervez konzultálni a kormány.