Hírek
2017. November 28. 10:10, kedd |
Külföld
Forrás: mti - fotó: illusztráció
Megvan mi okozhatta az argentin tengeralattjáró katasztrófáját

Újabb részletet árult el az argentin haditengerészet szóvivője hétfőn arról, hogy mi vezethetett a flotta 12 napja eltűnt San Juan tengeralattjárójának katasztrófájához,
Víz ömlött a hajó légszívójába, rövidzárlatot okozva az egyik akkumulátorban.
A 44 fős személyzet túléléséhez fűzött reményeket nagyrészt szertefoszlatták azok a jelentések, melyek szerint víz alatti robbanást észleltek abban a térségben, ahonnan november 15-én utoljára jelentkezett be a San Juan. Azóta semmi jel nem érkezett a tengeralattjáróról, és a hajótestet sem találják, bár nemzetközi akció indult a felkutatására. Szakértők kezdettől fogva azt mondták, hogy a személyzetnek legfeljebb 10 napi levegőtartalék áll rendelkezésére, feltéve, ha a hajó sértetlen maradt, de elsüllyedt.
A haditengerészet még a múlt héten közölte, hogy a San Juan eltűnése előtt a kapitány az egyik akkumulátorkamrában keletkezett elektromos problémáról számolt be, s ezt követően kapott parancsot arra, hogy térjen vissza a fővárostól 400 kilométerre délre lévő Mar del Plata-i támaszpontjára. Korábbi közlések szerint a hadihajó november 13-án indult vissza az ország legdélebbi csücskéből, Ushuaia kikötőjéből.
A haderőnem szóvivője, Enrique Balbi hétfőn újságíróknak elárulta: a kapitány akkor arról számolt be, hogy víz ömlött be a hajó légszívóján keresztül, miközben éppen zajlott az akkumulátorok töltése. A víz a szellőztetőrendszeren keresztül folyt be a hajóorrba, az ott lévő egyik akkumulátorrekeszbe, ahol a csatlakozókon "rövidzárlatot és egy kezdődő tüzet okozott, vagy lángok nélküli füstöt" - magyarázta.
Balbi ugyanakkor hozzátette, hogy a kapitány később műholdas telefonon keresztül azt jelentette, hogy a problémát megszüntették. Az érintett "akkumulátort le kellett választaniuk" az elektromos hálózatról, "és egy másik akkumulátor-áramkört használva kellett folytatniuk víz alatti útjukat Mar del Plata felé" - mondta a szóvivő.
A Németországban megépített, TR-1700-osztályú, dízel-elektromos meghajtású San Juan 1985-ben állt szolgálatba, s 2008 és 2013 között átfogó felújításon esett át.
A legénység tagjainak hozzátartozói kifogásolták a haditengerészet szerintük nem megfelelő reagálását a hajó eltűnésére, és problémásnak nevezték a vízi jármű korát és állapotát is. Mauricio Macri argentin elnök vizsgálatot ígért a katasztrófa ügyében.
A haditengerészet szerint több mint egy tucat ország segít jelenleg a tengeralattjáró utáni kutatásban abban a térségben, ahol a robbanást érzékelték. Balbi azt mondta, várhatóan hétfőn (helyi idő szerint) érkezik a térségbe az a norvég hajó, amely az amerikai haditengerészet távirányítású kutatójárművét és annak mentőegységét hozza magával.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld
Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Külföld
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna ameri
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.
2025. Április 12. 07:46, szombat | Külföld
Hszi Csin-ping: a vámháborúnak nincs győztese
2025. Április 12. 07:43, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump különmegbízottja közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyinnal a tűzszünet előmozdítása érdekében
Az amerikai elnöki különmegbízott Oroszországban közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyin elnökkel az ukrajnai tűzszünet előmozdítása érdekében – közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken.