Hírek
2017. Október 24. 13:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Meg akarta ölni egy gépkarabéllyal a kiskunhalasi ügyészt

Az igazságügyi elmeszakértői vélemény szerint súlyos pszichiátriai betegsége miatt nem beszámítható az a férfi, aki tavaly tavasszal egy gépkarabéllyal ment be a kiskunhalasi bíróságra, hogy ott megölje a vezető ügyészt.
A szakvéleményt kedden ismertették a Szegedi Törvényszéken. A férfit hivatalos személy védelmére kelt személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, emberölés előkészülete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolják.
A vádirat szerint a 44 éves férfi korábbi feljelentéseivel kapcsolatban elégedetlen volt a járási ügyészség vezetőjének intézkedésével, úgy érezte, hogy a hatóságok semmibe veszik, saját igazának nem tud törvényes úton érvényt szerezni. Tavaly március 16-án ezért megjelent a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és Kiskunhalasi Járásbíróság közös épületében, hogy megölje a vezető ügyészt, és elhatározta, azzal is végez, aki ezt meg akarja akadályozni.
A férfi magával vitt egy engedély nélkül tartott - korábban hatástalanított, de visszaélesített - gépkarabélyt és az ahhoz tartozó 240 lőszert. A beléptetőkapunál elővette és csőre töltötte a fegyvert, majd azzal a biztonsági őrt arra kényszerítette, hogy vezesse a vezető ügyész szobájához. A gondnok a lépcsőn érte őt utol, megragadta a fegyver csövét, de nem tudta elvenni a férfitől. Dulakodni kezdtek, közben a vádlott előbb a plafonba, majd a gondnok felé lőtt, de nem okozott sérülést. Ezután a sértett hasára akart közvetlen közelről célzott lövést leadni, de a lőszer elakadt a fegyverben.
A küzdelem közben mindketten elestek, a földön tovább dulakodtak, közben a vádlott többször igyekezett elsütni a fegyvert, de a zárszerkezet folyamatos mozgatása miatt nem sikerült lövést leadnia. A férfit végül az épületben tartózkodó két rendőr lefegyverezte.
A vádlottról már a nyomozás során is készült elmeszakértői vélemény, amely szerint mentális zavarokkal küzd, beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott. Ezt a szakértői véleményt azonban az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben végzett vizsgálatok alapján kiegészítették, e szerint a férfi súlyos pszichiátriai betegségben szenved, kóros elmeállapota ok-okozati összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével.
A törvényszék Joó Attila vezette tanácsa a szakértők meghallgatásáról döntött, így az ügyben januárban születhet elsőfokú ítélet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.