Hírek
2021. November 12. 09:02, péntek |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Még a barátait is átverte, 64 milliót csalt ki

Befejezték be a nyomozást a rendőrök az ellen a nagykőrösi férfi ellen, aki gyanútlan ismerőseitől, barátaitól, volt kollégáitól csalt ki milliós összegeket.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás bűntett miatt eljárást folytatott egy 54 éves nagykőrösi férfivel szemben. A gyanúsított 2018 nyarától 2021 januárjáig 20 embertől csalt ki alkalmanként több százezer – vagy akár több millió – forintot. Volt olyan sértett, aki a könnyű és gyors haszon reményében közel 12 millió forintot adott át a csalónak – közölte a rendőrség.
Kifejtve, hogy a férfi azt ígérte áldozatainak – aki a legtöbb esetben ismerősei, barátai, volt kollégái voltak –, hogy a pénzből külföldön járművet vesz, amelyet Magyarországon emelt áron értékesít, majd a hasznon osztoznak. Azonban rövid idővel a pénzösszegek átvétele után a szélhámos elérhetetlenné vált hitelezői számára: a telefonját nem vette fel, illetve semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy az átvett összeget visszafizesse.
A férfit a vizsgálati osztály munkatársai január 27-én elfogták és őrizetbe vették. Ekkor még csupán 11 ember sérelmére elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja volt a rovásán.
A kecskeméti rendőrök azonban aprólékos, mindenre kiterjedő nyomozás során felkutatták az összes átvert áldozatot, és összegyűjtöttek minden olyan bizonyítékot a nagykőrösi férfi ellen, amely további sértettekhez vezetett. Végül kiderült, hogy a gyanúsított 20 embert károsított meg, akiknek összesen 64 millió forintnyi kárt okozott.
A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a nyomozás befejeződött. A rendőrök az iratokat vádemelés javaslatával adták át a járási ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:34, kedd | Belföld
Duna House: márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon
Márciusban az árak már fékezték a keresletet az ingatlanpiacon - közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. Április 15. 07:33, kedd | Belföld
Szallas.hu: a hazai vendégek többnyire 1-2 éjszakás foglalással utaztak belföldön az első negyedévben
Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában - derül ki a Szallas.hu friss adataiból.
2025. Április 15. 07:28, kedd | Belföld
OGY - Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
Elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítását az Országgyűlés hétfőn.
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.