Hírek
2020. Január 15. 05:01, szerda |
Belföld
Forrás: mti/Fotók: MTI/Máthé Zoltán
Kötelező zászlóval is jelölni a sertéshús származási helyét

Január 15-től, szerdától nemzeti zászlóval is kötelező feltüntetni a nagyobb boltok húspultjaiban kapható nem előrecsomagolt, friss sertéshúsok származási helyét
- közölte Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az MTI-vel. Az elnök ismertette, hogy a rendelet szerint a 200 négyzetméternél nagyobb üzletekben a származási hely beazonosítását zászlókkal kell segíteni. Az ennél kisebb üzletekben a hús szármázását csak betűvel kell jelölni, a rendelkezés a betűk méretéről is szól.
A születés, a tartás helye és a vágás helye dönti el azt, hogy milyen zászlót kell kitűzni. Abban az esetben, ha ez a három megegyezik, akkor származási helyként ezt az országot kell megjelölni. Ha azonban más országban vágták le, mint ahol tartották, akkor az állattartás és a vágás helyét két külön zászlóval kell jelölni - tette hozzá.
Éder Tamás elmondta, hogy a rendelet egy uniós jogszabályon alapul, amelynek magyarországi bevezetését szakmai szervezetek, az érdekelt gazdasági szereplők kezdeményezték tavaly év elején, a rendelet 2019-ben jelent meg.
Kitért arra is, a kezdeményezés célja, hogy a fogyasztók minél pontosabb tájékoztatást kapjanak a sertéshúsokról Az előrecsomagolt termék vásárlása esetén a fogyasztó ezen információknak már régóta a birtokába jut, ugyanakkor a tőkehús pultnál felmerülhet benne, hogy biztosan friss, hazai előállítású sertéshúst készül-e megvásárolni. Emellett egyre jobban erősödik a fogyasztói tudatosság, többen odafigyelnek az adott termék ökológiai lábnyomára, amely a belföldi termelés esetén kisebb, hiszen az import esetén a szállítás okozta környezetterheléssel is számolni kell.
A rendelet jelenleg csak sertéshúsra vonatkozik, ám pozitív tapasztalatok esetén a jogszabályalkotó elgondolkodhat majd a kiszélesítésén - jegyezte meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.