Hírek
2017. Június 04. 10:59, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Köszönet és megbecsülés a pedagógusoknak

A következő évben csaknem 120 milliárd forinttal többet fordít a kormány a költségvetésből az oktatási rendszer és a pedagógusok finanszírozására,
ezzel meghaladja a 2000 milliárd forintot a teljes oktatási rendszerre fordított éves összeg - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára vasárnap Zalaegerszegen.
Palkovics László a pedagógusnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy köszönet és megbecsülés illeti a pedagógusokat. Kifejtette: a 120 milliárd forintos pluszforrásból jelentős hányad jut a felsőoktatásra, mintegy 15 milliárdot fordítanak például az egyetemi kutatásokra.
A tanári életpályamodellből adódó 3,5 százalékos illetménynövelésre 45 milliárd forintot biztosítanak. Így kismértékben meg is haladja majd a pedagógusok fizetése a diplomás átlagbér 80 százalékát, az OECD országok gyakorlatának és a kormány 2013-as célkitűzésének megfelelően - ismertette az államtitkár.
Palkovics László - aki a pedagógusnapi sajtótájékoztatójának helyszínválasztása kapcsán megemlítette, hogy Zalaegerszegen járt általános és középiskolába - kijelentette: "a kormány a tanárok mellett áll, minden körülmények között biztosítani fogja a feltételeket".
Megítélése szerint az elmúlt időszak is bizonyítja, hogy meghallgatják és megfogadják a tanárok véleményét.
Említést tett arról, hogy számos kritika érte az elmúlt években a közoktatási rendszer állami fenntartásba vételét, de bebizonyosodott, hogy az intézmények akkor tudnak jól működni, ha stabil háttér van mögöttük, így sikerült megszüntetni az iskolák anyagi gondjait is.
Az államtitkár a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszakról szólva elmondta: a központi régión kívül közel 200 milliárd forintot fordítanak a köznevelési rendszer infrastrukturális feltételeinek javítására, eszközök beszerzésére, illetve pedagógusképzésre. Ebből mintegy 60 milliárd jut új iskolák építésére és a meglévők bővítésére, további 30 milliárd pedig felújításokra és eszközbeszerzésekre. Ezzel párhuzamosan a Környezeti Energiahatékonysági Program (KEHOP) keretéből is további 20 milliárd forintot biztosítanak a köznevelési intézmények energiahatékonysági beruházásaira.
Palkovics László beszélt arról is, hogy a digitális írástudás javítása érdekében 45 milliárd forint jut a központi régión kívüli iskolák informatikai fejlesztésére, 2020-ig például minden iskolában lesz wifi és az ehhez szükséges szélessávú internet. Az adminisztráció és az oktatás támogatására új gépeket szereznek be, mintaprojektként egyes iskolák 5. évfolyamán pedig már nem papíralapú tananyagból, hanem interaktív tananyaggal feltöltött táblagépekről tanulnak majd a gyerekek.
Budapesten és a központi régióban ebben a tanévben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetéséből 7,5 milliárd forintot biztosítanak az informatikai eszközök és rendszerek fejlesztésére - jegyezte meg az államtitkár.
Emlékeztetett arra, hogy öt év telt el a nemzeti alaptanterv bevezetése óta. Jelezte, hogy megkezdődött ennek a törvényi kötelezettségből adódó felülvizsgálata, illetve az új alaptanterv fejlesztése is, Csépe Valéria miniszteri biztos vezetésével. Az elképzelések szerint 2019 szeptemberétől felmenő rendszerben már az új alaptanterv és az ebből levezetett kerettantervek alapján indul meg az oktatás.
Palkovics László beszélt a tanárok képzésével és továbbképzésével kapcsolatos feladatokról is. Elmondása szerint évek óta növekszik az osztatlan tanárképzésre jelentkezők száma, a népszerűségére jellemző adat, hogy a középiskolások 26 százaléka bölcsész és tanári szakra szeretne jelentkezni.
Átalakulóban van a pedagógusok továbbképzési rendszere is, ezt ugyanis 2018-tól az egyetemek végzik majd állami finanszírozással, így az sem a tanároknak, sem az oktatási intézményeknek nem jelent majd kiadást - fűzte hozzá az oktatási államtitkár.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.