Hírek
2014. Szeptember 09. 11:00, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Kína igencsak megszórta az űrt műholdakkal a napokban
Öt napon belül két misszióval négy műholdat küldött az űrbe Kína, köztük egy tudományos kísérletekre használható, úgynevezett távoli érzékelő műholdat is pályára állított.
Az észak-kínai Sanhszi tartománybeli Tajjüan indítóközpontból a Hosszú Menetelés-4B hordozórakéta repítette fel a távoli érzékelő Jaogan-21-et és a Tientuo-1 műholdat. A Kínai Űrtechnológiai Akadémia fejlesztette Jaogan-21-et a kínai központi televízió (CCTV) híradása szerint környezeti erőforrások fellelésére és figyelésére, a mezőgazdasági termelés várható alakulásának kiszámítására használják majd, emellett katasztrófa-elhárítási szükséghelyzeteknél is nagy segítség lehet. A csangsai Nemzeti Védelmi Technológiai Egyetem által fejlesztett Tientuo-1 egyebek között mozgó földi célpontok valós idejű követését és a képek azonnali földre küldését teszi lehetővé.
A múlt hét végén egy másik indítóközpontból, a Csiucsüenből két műholdat állítottak pályára. A Kínai Űrtudományi és Technológiai Vállalat jegyezte Csuanghszin-1-04 kommunikációs és a Csinghua Egyetemen fejlesztett Lingcsiao kísérleti kommunikációs műholdakat a Hosszú Menetelés-2D rakéta segítette a magasba.
Kína eddig 194 alkalommal hajtott végre sikeres műholdfellövést, ebből hatot idén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
