Városlista
2025. szeptember 11, csütörtök - Teodóra

Hírek

2012. Június 12. 11:24, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Újabb földbérlet miatt tesznek feljelentést a szocialisták

Újabb földbérlet miatt tesznek feljelentést a szocialisták

Újabb, ezúttal egy Bács-Kiskun megyei földbérletpályázat eredménye miatt tesz feljelentést az MSZP.

Gőgős Zoltán, a mezőgazdasági bizottság szocialista alelnöke kedden sajtótájékoztatón a részletekről szólva elmondta: a borsodi mezőségi állami földek haszonbérbe adásánál gyanított hivatali visszaélés után most egy konkrét ügyben fordulnak az ügyészséghez, miután a Kaskantyún egy tanyasi családi gazdálkodó által bérelt állami földeket - ellentétben a helyben lakók segítését célzó pályázati kiírással - egy másik, három faluval távolabb lakó, szintén birkatartó gazdának adták oda.
Az MSZP-s politikus közölte, azt szerették volna, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium rendezze az ügyet, de miután a tárca úgy válaszolt, hogy nem történt visszaélés, "az egyik juhász helyett a másik nyert", ügyészségi vizsgálatot kérnek. Ezt azzal indokolta, szakmai alapon nem lehet olyan döntést hozni, hogy egy hodály melletti legelőre egy másik birkaállományt engednek be, így az ügyben felvetődik a hivatali visszaélés gyanúja.
"A földalapkezelő környéket ismerő dolgozói biztosan nem ilyen döntést hoztak volna, ez külső beavatkozásra történt" - jelentette ki Gőgös Zoltán, megjegyezve azt is, hogy bár a földbérlet győztesének családja valóban juhászattal foglalkozik, "maga a nyertes egy könyvtáros hölgy".
Az MSZP-s képviselő arra is kitért, azért folytatják a feljelentéseket immáron konkrét ügyekben, hogy cáfolják a szakminisztérium vádját, amely szerint csak néhány esetet kifogásolnak, a pályáztatás nagy része azonban rendben van.
A szocialisták három héttel ezelőtt nyilvánosságra hozták az állami földbérletpályázatok bírálati szempontjait, amit a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet szabálysértőnek ítélt és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Gőgös Zoltán az MTI kérdésére most azt mondta, nem tud róla, hogy ez megtörtént volna, és furcsállná is, mondván, hogy az információkhoz közérdekű adatigényléssel jutottak hozzá, az alkotmány szerint pedig mindenkinek joga van a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez.

Címkék: Pártok-MSZP

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését

2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg

2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg

2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán

Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.