Hírek
2018. Augusztus 05. 13:13, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Hosszabb lesz a felvételi jogorvoslat elbírálási ideje
A felvételi eljárásban hozott besorolási döntéssel szemben fellebbezés helyett már kizárólag közigazgatási per indítható;
az Oktatási Hivatal azt javasolja, hogy keresetet – számolva a pervesztesség esetén fizetendő perköltséggel is – alapos megfontolást követően nyújtsanak be az érintettek – írta a Magyar Hírlap szombati számában.
A lap emlékeztet, hogy a felsőoktatási törvény idén január elsején hatályba lépett módosítása miatt megváltozott a felvételi eljárásban hozott besorolási döntéssel szembeni jogorvoslat módja: a felvételiző a döntés ellen már nem fellebbezéssel, hanem keresettel élhet, a besorolási döntésről szóló határozat közlésétől számított harminc napon belül közigazgatási pert indíthat az Oktatási Hivatal (OH) mint alperes ellen. A keresetlevelet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak címezve, de az OH-hoz elküldve kell benyújtani Ügyfélkapun keresztül elektronikusan vagy annak hiányában papír alapon.
A keresetlevélben foglaltakat az OH megvizsgálja, és ha megállapítja, hogy döntése jogszabályt sért, azt módosítja vagy visszavonja. Amennyiben ezt nem tartja indokoltnak, a keresetlevelet a benyújtásától számított tizenöt napon belül az ügy irataival együtt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz továbbítja – írta a Magyar Hírlap.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 28. 09:09, szombat | Belföld
KSH: augusztusban 4 millió 748 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék
2024 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezerrel, 4 millió 748 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt
2024. Szeptember 28. 09:05, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Orbán Balázs félreérthetően fogalmazott, de ez nem változtat az elmúlt évtizedben végzett kiváló munkáján
A miniszterelnök politikai igazgatója félreérthetően fogalmazott, ez azonban nem változtat az elmúlt évtizedben a magyar közéletben végzett kiváló munkáján - írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2024. Szeptember 28. 09:04, szombat | Belföld
Meteorológia: megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön
Megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.
2024. Szeptember 28. 09:01, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből
A Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből, ezeknek az országoknak már bent kellene lenniük az Európai Unióban