Hírek
2014. Május 22. 11:34, csütörtök |
Sport
Forrás: InfoVáros | GyurisOrsi
Győzelem az idénynyitón
Magabiztos rajt-cél győzelemmel kezdte az 2014- es Autocross Európa Bajnokságot Kárai Tomi Németországban.
A Skoda Fabiaval versenyző pilóta semmit nem bízott a véletlenre. Egy klasszikust idézve: „Jött, látott, győzött”.
„Az első nap még száraz körülmények között, nagyon poros pályán versenyeztünk. A második nap már pont az ellenkezője, minden tiszta sár volt. Nem könnyű ilyen változékony időjárásban autókázni, de szépen megoldottuk a feladatot. Nagyon jó beállításokat sikerült találnunk, úgy mozgott a Skoda az úton, ahogy én szerettem volna. Úgy rajtolt el, ahogy mi szerettük volna.
Az időmérőt és a két előfutamot sikeresen teljesítettük, aminek köszönhetően a döntőben pole pozícióból rajtoltam. Egyáltalán nem voltam ideges, sőt kifejezett nyugodtan vártam a zöld lámpa felvillanását. Még a megismételt rajt sem zavart meg. Bíztam az autóban és önmagamban is. Örülök a győzelemnek!”- összegezte Tomi a hétvége után,
A német futam után felgyorsulnak az események. Május 24-25-n a lettországi, Bauskaban pörögnek a kerekek. Az egyik legélvezetesebb verseny következik: rengeteg néző, rengeteg induló egy arénában.
A magyarokat ismét több csapat képviseli. Kárai Tomin kívül Szabó Krisztián és Kiss Ádám is rajthoz áll.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 22. 09:04, vasárnap | Sport
Súlyos balesetet szenvedett Kempf Zoltán BMX-versenyző Svájcban
Több helyen arccsonttörést szenvedett Kempf Zoltán, a magyar BMX freestyle egyik legnagyobb alakja a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon.
2024. Szeptember 22. 09:02, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - Az újonc Nyíregyháza nyerte a Debrecen elleni keleti rangadót
Az újonc Nyíregyháza teltházas mérkőzésen 3-2-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának szombat este játszott keleti rangadóján.
2024. Szeptember 21. 09:20, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Ferencváros-siker az örökrangadón
A címvédő és százszázalékos mérleggel éllovas Ferencváros 3-1-re győzött az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.