Hírek
2014. November 04. 11:17, kedd |
Bulvár
Forrás: Fénypont Média
Gombos Edina kislánya, Miranda: „Pihenj mama, addig én játszom!”
Az Aktív gyönyörű műsorvezetőjéről, Gombos Edináról néhány hete derült ki, hogy második gyermekét várja, aki áprilisban érkezik a családba. Edina hatéves kislánya, Miranda már nagyon várja a kistestvért.
Az édesanya jól viseli a várandóságot, apró rosszulléteken kívül most sokkal jobban érzi magát, mint első terhessége elején.
„Nagyon megörültünk, mikor kiderült, hogy kisbaba érkezik hozzánk – kezdi Edina – mivel jól viselem a terhességet, úgy tervezem, hogy február végéig dolgozom, utána pedig a babavárásé lesz a főszerep. Persze, addig is megpróbálok minél több időt pihenni és a hármasban tölteni a kis családommal.”
A kiegyensúlyozott babaváráshoz elengedhetetlen a pihenés és feltöltődés. Edináék egy meghívásnak tettek eleget a napokban, amikor a magyar Afrikába látogattak a Bükkbe pihenni.
„Az év vége a családunk életében igazi ünnepi időszak. Alberto szeptember-, Miri október-, én pedig november végén ünnepelem a születésnapomat. Idén pedig december elején kerek, azaz 10. házassági évfordulónk is lesz. Ez a sok ünnep alkalmából egy kedves barátom invitálására utaztunk el a Bambara hotelbe, ahol egy varázslatos világba cseppentünk. Azt mindig is tudtam, hogy a kislányom vevő az újra, de azt sosem hittem, hogy azonnal megbarátkozik Bizsuval a szurikátával, afrikai dobon játszik és a nap végére alig tudom kikönyörögni a barlangfürdőből.” – nevet az Aktív műsorvezetője.
Edina kislánya a szállodában felderítő üzemmódba kapcsolt. Már a bejáratnál felpattant az óriás gorillára, amit anyukájával meg is simogatott, mert a szájhagyomány szerint, aki ezt megteszi az szerencsés lesz és biztos visszatér a Bambarába. Miri egyik kezével a mamájáét fogta, másikból pedig egész nap új kis barátját a szurikátáját szorongatta, magával vitte még a fürdőbe is. Édesapja, Alberto pedig boldogan asszisztálta végig a kislánya kívánságait, amik között volt olyan is, amit Edina már nem tudott teljesíteni a pocaklakó kistesóval.
„Miranda meglátta a játszóházat. Egy igazi dzsungel volt csúszdával, mászókákkal és rengeteg labdával, mondanom sem kell, a kislányunkat rögtön „elnyelte a dzsungel” – mondja mosolyogva Alberto – csak a hangját hallottam, hogy találjam meg hová bújt, és ha megtalálom, csússzak le vele a nagy csúszdán.”
Edináék kislányában még délután sem merült le az elem, megtudta, hogy a szálloda rejtélyparkjában van egy lezuhant repülő, amit mindenképpen látni szeretne.
„Természetesen ott is felmászott rögtön a kötélen, Alberto pedig megörökítette, ahogy stewardest játszik. – mondja Edina, aki saját bevallása szerint egyre nehezebben követi a kis örökmozgót, de hála Istennek Miri megérti azt, hogy mama korábban elfárad, és olyankor megsimogatja a pocakját és azt mondja, „pihenj mama, addig én játszom”!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).