Hírek
2016. Június 22. 13:20, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Gólyatábori erőszak - Jogerősen kilenc év börtönre ítélték a fotóst

Jogerősen kilenc év börtönre ítélte harmadfokon a Pécsi Ítélőtábla szerdán azt a 40 éves budapesti férfit, aki 2014 augusztusában az Eötvös Loránd Tudományegyetem fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt.
A táblabíróság helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék tavaly novemberi ítéletét, amely az első fokon eljáró Fonyódi Járásbíróság által 2015 júniusában kiszabott hét és fél éves büntetést kilenc évre súlyosbította.
Az ügyben másodfokon azért nem született jogerős ítélet, mert a Kaposvári Törvényszék a járásbíróság korábbi döntéséhez képest K. Sándor Szilárdot nemcsak szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, hanem - a sértetti képviselő indítványára - személyes adattal visszaélés vétségében is.
A Kaposvári Törvényszék az új tényállás figyelembevételével halmazati büntetésként kilenc év börtönre ítélte a vádlottat. A szexuális bűncselekményre kiszabható büntetés legfeljebb nyolc év lett volna.
A másodfokú ítélet ellen a vádlott és védője eljárásjogi hibákra hivatkozva, elsősorban hatályon kívül helyezésért, eltérő minősítésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
A 2014 szeptembere óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott fotósként dolgozott a gólyatáborban, ahol a vád szerint 2014. augusztus 30-án kora hajnalban megtámadott, fojtogatott, ököllel vert, megöléssel fenyegetett és megerőszakolt egy budapesti elsőéves hallgatót. A történtekről fotókat is készített, ezekkel akarta zsarolni áldozatát.
Krémer László bíró a sértett érdekében a nyilvánosság kizárásával lefolytatott eljárást követő ítélethirdetés nyilvános részén úgy indokolt: súlyosbító körülményként értékelte az ítélőtábla a bűnismétlőnek minősülő vádlott kiemelt társadalmi veszélyességét, valamint azt, hogy korábban már kétszer követett el hasonló bűncselekményeket.
Az elkövetés módját "kiemelkedően súlyosnak, durvának és gátlástalannak" nevezte a bíró, aki hozzátette: enyhítő körülményt a bíróság nem talált.
Krémer László arra is kitért, hogy mivel a vádlott fotósként a gólyatábor személyzetéhez tartozott, a diákok szemében "valamilyen mértékű" bizalmat élvezett, és ennek kihasználásával követte el a bűncselekményeket.
A Somogyi Hírlap online kiadása 2014. augusztus 31-én írta meg, hogy megerőszakoltak egy lányt a fonyódligeti gólyatáborban. A történtekről egy olvasó számolt be a megyei lapnak. A Kaposvári Járásbíróság szeptember elsején elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.