Hírek
2024. Október 16. 07:42, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Gera Zoltán lehet a lila-fehérek edzője

Az M4 Sport több forrásból is megerősített információi szerint Gera Zoltán lehet Szabó István vezetőedző utódja a Kecskemét labdarúgócsapatánál.
A lila-fehérek kedden tudatták, miszerint felmentették a pozíciójából az 57 esztendős szakembert.
A KTE közleménye szerint a felek a vesztes tatabányai edzőmeccs (0-2) után ültek le ismét egyeztetni és értékelni, ennek eredményeként született meg az a döntés, hogy Szabót – akinek elévülhetetlen érdemei vannak az utóbbi évek sikereiben – felmentik a vezetőedzői pozícióval járó feladatok alól.
„Az új vezetőedző személyéről konkrét, aláírt megállapodást követően tájékoztat majd a klub” – olvasható.
Az M4 Sport több forrásból is megerősített információi szerint az új tréner az a Gera Zoltán lehet, akinek augusztus óta nincs csapata.
A 45 éves szakember 2018-ban kezdte edzői pályafutását, 2019 júniusa és 2024 februárja között pedig ő volt az U21-es válogatott szövetségi kapitánya. Gera a Vasas kedvéért hagyta ott a korosztályos együttest, ennek oka az volt, hogy ő lett a Vasas vezetőedzője, a piros-kékeknél azonban mindössze 17 tétmérkőzés jutott neki, s augusztus 21-én távozott a klubtól, amely nem sokkal később Pintér Attilát nevezte ki utódjául.
A KTE – amely vasárnap 13 órától a Puskás Akadémiát fogadja – kilenc fordulót követően egy győzelemmel, két döntetlennel és hat vereséggel, öt megszerzett pontjával a tabella utolsó helyén áll.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért
A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport
Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged
A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.