Hírek
2019. December 25. 11:42, szerda |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Ferenc pápa: Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi

Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi a mai emberiség számára is, amely ha meg akarja változtatni a világot, saját magával kell kezdenie
- hangoztatta homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szenteste bemutatott misén.
Az egyházfő olaszul mondott beszédében kijelentette: Jézus születésével az isteni szeretet teljesen ingyen áradt a földre, miközben itt, a földön az a logika látszik érvényesülni, hogy csak akkor adunk, ha kapunk is érte valamit cserébe.
"Isten ingyen érkezik" - hangsúlyozta Ferenc pápa.
Isten a mai embereket is bátorságra, bizalomra, reményre inti az élet sötét pillanataiban, hogy azt sugallja: "ne gondoljuk azt, hogy a szeretet csak időpazarlás".
Ferenc pápa kifejtette, nem lehet állandó kifogásként felhozni, hogy az élet rossz, az egyház nem működik, a világ nem jó irányba halad. Ha értelmet akarunk adni az életnek, ha meg akarjuk változtatni a világot, akkor saját magunkkal kell kezdenünk - hangoztatta.
"Az egyház, a történelem akkor változik meg, ha nem a többieket akarjuk megváltoztatni, hanem magunkat, életünket ajándékként adományozva (másoknak)" - jelentette ki.
"Ne várjuk el a hozzánk közel állótól a jó cselekedetet ahhoz, hogy jót tegyünk vele, s az egyháztól se várjuk, hogy tökéletes legyen a szeretetünk elnyeréséhez (...), tegyük meg mi az első lépést" - mondta Ferenc pápa.
A szertartás a fényárban úszó bazilika főbejáratánál vette kezdetét, ahonnan Ferenc pápa a főoltárig vonult. Itt felcsendült a latin nyelvű Kalenda éneke.
Az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus-szobránál népviseletbe öltözött gyerekek helyeztek el virágot Olaszország, Japán, Venezuela, Kenya, Uganda, a Fülöp-szigetek és Irak képviseletében. Az államok az egyházfő idei és a jövőben tervezett útjait jelképezték. A misén arabul az egyházért, franciául a törvényhozókért és kormányzó emberekért, kínaiul a családokért, portugálul a papi hivatásért, szuahéli nyelven a szegényekért, a magányosokért, a szenvedőkért imádkoztak. A szertartás végén Ferenc pápa a gyerekek kíséretében a Szent Péter-bazilika egyik kápolnája betlehemében a jászolba fektette a Gyermek Jézus-szobrát.
Ferenc pápával bíborosok és püspökök koncelebráltak. A papsággal együtt mintegy ötezren tudtak bejutni a bazilikába, hívők és a karácsonyi ünnepeket Rómában töltő turisták, többségükben külföldiek. Az idén sokkal többen igyekeztek részt venni a szertartáson, mint tavaly: az este fél tízkor kezdődött mise előtt már órákkal sorban álltak a Szent Péter tér bejáratainál. Aki nem váltott előre ingyenes jegyet, a téren kivetítőkön követhette a ceremóniát.
Szerdán délben a pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondja el olasz nyelvű karácsonyi üzenetét, majd latinul Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. Karácsonyi beszédének témája szokás szerint a béke lesz, az egyházfő felsorolja a ma is konfliktus és szenvedés dúlta térségeket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.
2025. Szeptember 07. 08:46, vasárnap | Külföld
Az ukrán elnök Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
2025. Szeptember 06. 09:12, szombat | Külföld
Hadügyminisztérium néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon
Hadügyminisztérium (Department of War) néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, népszerű nevén Pentagon – a névváltásról pénteken írt alá rendeletet Donald Trump elnök.