Hírek
2021. December 20. 09:57, hétfő |
Sport
Forrás: infovárosok
Evezés: Galambos Péter az MTK színeiben folytatja
A változások hónapjait éli kétszeres Európa-bajnok evezősünk, aki csapathajóban és új klubbal vette célba a 2024-es olimpiát.
Az MTK Budapest evezős szakosztályának színeiben folytatja pályafutását Galambos Péter. A könnyűsúlyban kétszeres Európa-bajnok és háromszoros világbajnoki ezüstérmes sportoló két évtized után vált klubot. Mindezt néhány hónappal azután, hogy eldőlt, új prioritások mentén, de célba veszi a 2024-es párizsi olimpián való részvételt.
Galambos Péter a normálsúlyú dublóra és a négypárra készülve vetette magát munkába az őszi felkészülés elején. A 35 éves sportoló a szövetségi kapitánnyal egyeztetve döntött úgy szeptemberben, hogy csapathajóban megcélozza a párizsi játékokat. Ám nem ez az egyetlen váltás, amit 2021 vége tartogatott számára: eldőlt az is, hogy több mint két évtized után új színekben versenyez majd idehaza. 2022 januárjával a Vác Városi Evezős Clubtól az MTK Budapesthez szerződik.
„Az MTK lehetővé tette, hogy továbbra is teljes mértékben az élsportra koncentrálhassak Vácon – mondta az átigazolással kapcsolatban a főszereplő, Galambos Péter. – A legfontosabb az volt, hogy minimális változással járjon a klubváltás. A jövőben is ugyanott és ugyanúgy nevelőedzőmmel, Rapcsák Károllyal készülök majd a hét nagyrészében. Ugyanakkor havonta egy-két alkalommal Budapesten, az MTK teljes keretével is dolgozunk majd, ami új lehetőségeket és motivációkat biztosít.”
A nagy terveket szövögető MTK-ban ősz óta már két válogatott versenyző, Szabó Márton és Bácskai Máté készült együtt, hozzájuk csatlakozik harmadikként Galambos. Vagyis a 2024-es olimpiáért dolgozó jelenleg hatfős keret fele a fővárosi klubnál is rendszeresen találkozhat majd. Ez felgyorsíthatja az összecsiszolódási folyamatokat – vette át a szót a kék-fehérek szakosztályvezetője, Székely Balázs.
„Petit régóta ismerem, így pontosan tudom, mekkora fegyvertény, hogy a jövőben az MTK színeit képviseli – mesélte Székely, aki anno szövetségi kapitányként is együtt dolgozott az Európa-bajnok evezőssel. – Őszinte leszek, korábban elképzelni sem tudtam, hogy valaha is klubot fog váltani. Óriási lokálpatrióta, aki imádja a városát. Boldog vagyok, hogy sikerült olyan megállapodásra jutnunk, ami mindkét fél számára kielégítő, csakis pozitív oldala van.”
Az MTK szakosztályvezetője hozzátette, biztos abban, hogy a klub és a válogatott is sokat profitál majd abból, hogy ennyire erős versenyzők készülhetnek együtt náluk.
Forrás: Galambos Péter Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt
A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.
2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport
Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól
Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.
2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport
Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma
Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.
2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport
Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.