Hírek
2016. Október 12. 07:57, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Egyre több muszlim nő vesz részt terrorakciókban

Tamási Erzsébet kriminológus szerint egyre több muszlim nő vesz részt terrorakciókban, és a nők \"nagyon jó fegyvernek számítanak\".
Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója ugyanakkor arról beszélt: a nők a történelem során általában háttérszerepet kaptak a dzsihádban.
Tamási Erzsébet az M1 aktuális csatorna keddi műsorában azt mondta: 2002-ig muszlim nő nem vett részt terrorcselekményben, azóta azonban egyre többen vállalnak közülük ilyen szerepet.
Úgy fogalmazott, hogy a nők nagyon jó fegyvernek számítanak, mert nem gondolják róluk, hogy terroristák lennének.
Tamási Erzsébet közölte: míg az összes bűnelkövető tíz-húsz százaléka nő, addig a terrorcselekmények végrehajtói között ennél magasabb, harminc-negyven százalékos az arányuk. Olyan terrorista csoportok is működtek már, amelyek kizárólag nőkből álltak - tette hozzá.
Kitért arra is: a terrorcselekmények elkövetésében a nők hatékonyabbak, mint a férfiak. A szakértő által idézett statisztika szerint egy magányos férfi merénylete átlagosan 5,3 áldozatot követel, míg egy nőé 8,3-at.
A Politikai Iszlám Tanulmányok Központjának kutatója szintén az M1-en közölte: a nőknek sincs megtiltva az iszlám vallás szerint, hogy részt vegyenek a dzsihádban, azonban ők a történelem során általában nem erőszakkal vívták a "szent háborút", hanem háttérmunkát végeztek.
Incze Nikoletta azt mondta, a nők főként a gyermekek megszülésével és nevelésével támogatták a dzsihádot, ezenkívül egyebek mellett elsősegélyt nyújtottak a katonáknak.
Ugyanakkor hozzátette: olyan is előfordult a történelemben, hogy a nők kifejezetten harcoltak. Manapság az Iszlám Állam szintén alkalmaz női terroristákat, öngyilkos merénylőket - közölte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.