Hírek
2017. November 08. 09:31, szerda |
Bulvár
Forrás: mti
Egymillió forintra büntették a más meccsre menő DVTK játékost

Egymillió forintos büntetést kapott a diósgyőri Busai Attila, aki csapata találkozója helyett a Ferencváros-Debrecen labdarúgó-mérkőzésre látogatott ki.
Amint a DVTK honlapján olvasható, Busai Attila öt sárga lap miatt eltiltását töltötte, ezért nem léphetett pályára a Balmazújváros elleni bajnoki mérkőzésen. A játékos nem kísérte el csapatát a találkozóra, "azt állította, hogy tévén nézte a Ferencváros-Debrecen összecsapást. Bódog Tamás vezetőedző emiatt 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a középpályást. Később egy fotó alapján kiderült, hogy Busai Attila a Groupama Arénában tekintette meg volt csapata mérkőzését. Bódog Tamás emiatt megduplázta a játékos büntetését."
Bódog szerdán a honlapnak elmondta, csalódás számára Busai viselkedése, de reméli, tanult az esetből:
"Egy rutinos, a csapatot képviselő, a csapattanácsban aktív szerepet vállaló labdarúgóról beszélünk, akinek adtam a véleményére, így külön csalódás számomra ez a viselkedés. Busai Attila azonban megértette, miért kapott büntetést, és hiszem, hogy tanult belőle." - fogalmazott Bódog Tamás.
Hozzátette, Busai nagyon fontos játékos, aki "a teljesítményével már korábban kivívta azt a vezérszerepet, amire a csapatnak és személy szerint nekem is nagy szükségem van".
A vezetőedző kiemelte: "mindenhol szankcionálnak az edzők, a játékosok pedig többnyire elfogadják a döntést, és nem azért, mert muszáj, hanem azért mert jogosnak tartják a büntetést. A mostani eset egy a sok közül".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:31, kedd | Bulvár
Elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas író
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas perui-spanyol író.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.