Városlista
2025. szeptember 10, szerda - Nikolett, Hunor

Hírek

2011. December 06. 14:00, kedd | Sport
Forrás: mno.hu

Az NHL előszobájában Kóger Dániel

Az NHL előszobájában Kóger Dániel

Az NHL előszobájának tekintett AHL jelenleg legjobb mutatójával rendelkező csapatában folytatja pályafutását Kóger Dániel – írja a Jegkorong.blog.hu.

„Hétfő reggel hívott az edzőm, hogy siessek, menjek a jégcsarnokhoz, mert vár az egyik AHL-es csapat, ahol kedden már játszanom is kell – tájékoztatta a blogot Kóger Dániel. – Annyira gyorsan történt minden, hogy azt sem mondta, melyik csapatba megyek, hová repülök. Amikor találkoztunk, azt mondta az edzőm, hogy csodálkozást hallott a hangomban, és ezt értetlenül fogadta. Ekkor elmondta, az elmúlt hetekben tíz csapat érdeklődött utánam. Nagyon boldog vagyok, rohanok is, hogy elérjem a repülőt."

Időközben Kóger Dániel számára is kiderült, hogy minden bizonnyal a St. John’s IceCaps igazolta le ECHL-es csapatától. A kevés kanadai AHL-csapat egyike kedden a Syracuse Crunchot fogadja.

Kóger új csapata az NHL-es Winnipeg Jets farmcsapata, nyár óta szerepel ezen a néven, a franchise-t korábban Manitoba Moose-nak hívták. A keret szinte csak kanadai és amerikai játékosokból áll, természetesen tele NHL-veteránokkal, Aebischer személyében egy svájci kapus található a keretben.

Az IceCaps átlagnézőszáma a negyedik legmagasabb az AHL-ben: 6306 fő. Ez nem meglepő, hiszen jelenleg a legjobb mutatóval állnak az egész ligában, a pontok 72,7 százalékát megszerezték.

A magyar jégkorongozók közül korábban Szuper Levente és Vas János szerepelt a második számú észak-amerikai ligában, mindketten szép sikereket értek el. Szuper 2001-ben megnyerte a Calder-kupát, Vas pedig 204 mérkőzésen 84 pontot szerzett.

jegkorong.blog.hu

Címkék: jégkorong

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 10. 07:29, szerda | Sport

Magyar-portugál - Egygólos vereség Rossi születésnapján

A magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a Puskás Arénában a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így a csoport harmadik helyére csúszott vissza.

2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport

Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk

Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport

Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.

2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport

Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr

A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként