Városlista
2025. szeptember 10, szerda - Nikolett, Hunor

Hírek

2018. December 10. 14:09, hétfő | Belföld
Forrás: mti - fotó: mediaklikk.hu

A víz világnapján mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapókot

A víz világnapján mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapókot

Március 22-én, a víz világnapján mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapók című egészestés rajzfilmet, amelynek vetítéseihez számos ismeretterjesztő program is kapcsolódik majd.

"Bálint Ágnes a televízió egyik szerkesztője javasolta, hogy készüljön egy rajzfilmsorozat a Pannonia Filmstúdióban. Az első epizódot megmutatták egy német forgalmazónak, aki azt mondta, hogy ezekkel a csúnya kisállatokkal nem szabad egy sorozatot készíteni, mert nem lesz sikeres" - idézte fel a kezdeteteket Mikulás Ferenc, Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója, az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A Kecskeméti Filmstúdió átvállalta a gyártást és az első két sorozta után olyan sikert tapasztaltak, hogy javasolták, készüljön belőle egy egészestést rajzjátékfilm is. Ezt több mint egymillióan látták a mozikban, valamint 45 ország vásárolta meg a forgalmazási jogokat.

"Az egészestés film után megcsináltuk a harmadik évadot is, úgyhogy azt lehet mondani, hogy a gyerekek fogékonyak voltak ezekre a csúnya élőlényekre, mert rájöttek, hogy a belső tulajdonságaik révén válnak szimpatikussá" - fűzte hozzá.

A producer kiemelte, hogy a film amellett, hogy szórakoztat és barátság fontos pillanatairól is szól, nagyon sok hasznos információt eljuttat a gyerekekhez az élővíz védelmével kapcsolatban is. Ezért a tavaszi bemutatóhoz kapcsolódva számos ismeretterjesztő előadással és programmal várják majd a gyerekeket.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld

Ennyit nőttek az árak a KSH szerint

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel

Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába

2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld

Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025

A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.

2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld

Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.