Hírek
2017. Április 11. 07:30, kedd |
Belföld
Forrás: mti
A szülőknek és az elsőházasoknak érdemes minél hamarabb átnézni a bevallási tervezetüket

A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevallást, hiszen a beérkezéstől számított 30 napon belül utalja ki az adóhivatal a visszajáró összeget - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Tállai András közölte, az év első hónapjaiban számításaink szerint mintegy 70 ezren nem veszik igénybe a családi kedvezményt az adóelőlegükből. Ez igaz a tavalyi évre is, míg 2016 januárjában 735 ezer szülő érvényesítette adóelőlegéből a gyermek után járó kedvezményt, addig májustól már 800 ezernél is többen - mondta.
Az államtitkár hozzátette, hogy az első házasoknak is érdemes megnyitni a bevallási tervezetüket. Egy tavalyi jogszabályváltozásnak köszönhetően a kedvezmény 24 hónapig akkor is érvényesíthető marad, ha időközben a házasok családi kedvezményre is jogosulttá válnak. A szabály minden 2014. december 31-e után kötött házasságra alkalmazható. Vagyis azok a párok, akik eddig az adóelőlegükből azért nem érvényesítették az esküvő után járó havi 5 ezer forintnyi adókedvezményt, mert időközben szülőkké váltak, most mindenképp egészítsék ki ezzel a bevallási tervezetüket - fejtette ki.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 51 800 házasságkötés történt, azonban az adóelőlegükből évközben mindössze 23 700 pár vette igénybe a kedvezményt - jegyezte meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy aki az adóelőleg figyelembevételekor nem nyilatkozott - holott jogosult volt kedvezményre -, annak is segít a NAV e-szja programja. Az erre szolgáló mezők egyszerűen hozzárendelhetők a tervezethez.
Tállai András hangsúlyozta, az érintetteknek arra kell figyelni, hogy a visszaigényléshez szükséges adatokkal - a bankszámlaszámmal vagy a lakcímmel - kiegészítsék bevallásukat.
Az államtitkár elmondta: április 9-ig 274 ezren küldték már be a bevallásukat. Az e-szja teljes szolgáltatását ügyfélkapun keresztül lehet maximálisan kihasználni, ezért akinek még nincs, annak május 20-ig mindenképpen érdemes ügyfélkaput nyitni - javasolta. Hozzátette: ehhez csak a személyi igazolványra és egy e-mail címre van szükség, és be kell menni egy kormányablakhoz vagy a NAV bármelyik ügyfélszolgálatára, ahol néhány perc alatt meg is nyitják az ügyfélkaput.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.