Hírek
2016. Április 03. 19:05, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti
A német belügyminiszter szerint túlestünk a migránsválság csúcsán
Túlestünk a migránsválság csúcsán - közölte óvatos optimizmussal Thomas de Maiziere német belügyminiszter a Tagesspiegel című lap vasárnapi számában.
"Nagyon óvatosan mondom, hogy túlestünk a menekültválság csúcsán" - mondta a német belügyi tárca vezetője.
Maiziere nyilatkozata egy nappal azt megelőzően jelent meg a sajtóban, hogy a Brüsszel és Ankara között, a menekültáradat mérséklésére kötött megállapodás értelmében megindul a migránsok visszatoloncolása Görögországból Törökországba.
A miniszter elmondta, hogy márciusban naponta átlagosan 140 menedékkérő érkezett Németországba, ami "drasztikus" csökkenés az utóbbi hónapokhoz képest, ugyanakkor a válság rendezéséhez több lépés hátra van még. Ezek közé tartozik az EU-Törökország megállapodás végrehajtása, és megoldások kidolgozása arra az esetre, ha más irányba terelődik a menekülthullám, például Líbia felől érkezik és Olaszországban éri el az EU-t.
Amennyiben ezen az útvonalon ismét több ember érkezik, hasonló megoldásokat kell keresni, mint Törökország esetében, és tárgyalni kell majd az észak-afrikai államokkal. Elképzelhető például észak-afrikai befogadóközpontok létrehozása, ahová vissza lehet szállítani a Földközi-tengeren Olaszországba átkelő menedékkérőket, cserébe pedig az emberiesség jegyében át lehetne venni menekülteket az érintett észak-afrikai országból - fejtette ki Thomas de Maiziere, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.
Hasonlóan nyilatkozott a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) egyik tekintélyes politikusa, Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke is, aki a Bild am Sonntag című német vasárnapi lapban közölt interjúban kiemelte, hogy szerinte az idén az enyhülés szakasza következik a menekültválságban. "Eléggé biztos vagyok abban, hogy 2016-ban nem érzünk majd akkora nyomást, mint tavaly" - mondta az EP elnöke.
Arra a kérdésre, hogy az esetleg Észak-Afrika felől meginduló hullám miatt nem fenyeget-e az a veszély, hogy Dél-Tirolban a görögországi Idomenit idéző állapotok alakulnak ki, elmondta, hogy az olasz kormány már kiépítette az uniós menedékkérő-regisztrációs központokat - hot spotokat - az ország déli határainál, és jól felkészült egy ilyen helyzet kezelésére.
Ugyanakkor nem valószínű, hogy nagyon sok ember érkezik Észak-Afrika felől, mert a menekültválságban egyszerre több kedvező fejlemény tapasztalható. Így a fegyvernyugvás Szíriában már több mint két hete tart, ami minden eddiginél hosszabb idő, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet pedig egyre inkább visszaszorul. Továbbá a februárban tartott londoni adományozói konferencia révén összegyűlő támogatásokkal jelentősen javul majd a Libanonban és Jordániában élő menekültek helyzete, és menekült-visszafogadási egyezmények lépnek életbe a térség országaival. Mindennek következtében a menekülthullám az idén csillapodik - mondta Martin Schulz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
